Történet

  Voltam a Mókusok Szigetén, amin bár él néhány ember is, azonban az ő népsűrűségük mellett eltörpülve a sziget a nevét inkább a sok mókus/négyzetméterről kapta. El is határoztam, hogy ellépek, és megnézem ezeket a sokak által aranyos mókusoknak titulált kis állatokat, mert nagy tömegben még nem találkoztam velük.
  Ha már tök szép idő volt, először sétáltam egy kicsit az öböl partján, amelynél a sziget van. Volt pár meglepő tény, mint az önjelölt szörfözők, ami +14 fok ide vagy oda, én ki nem próbáltam volna. Az öböl nem éppen egy görög mediterrán partvidék, nem opálkék a víz, dehát sebaj, gyönyörködhetünk a helyi minicsónak kikötő és a vadkacsák fenekének látványában. Meg van sirály is.

  Amint beértem a szigetre, valami fura volt. Bizony, sehol egy mókus. Talán orvvadászok lepték el a szigetet? És, ki hitte volna, beötlöttek a kutyák és a kisgyerekek, amikkel minden jött a szigetre, és rájöttem a valóságra. Ami normálisan idilli családnak tűnik, az bizony helyi mókusvadász família, ami edzésre hozza a mókusra specializált harci ebet, illetve a orvmókusvadászatra képzi a gyerekeket. Láttam a legfejlettebb helyi elit vadászklánokra jellemző kombinált vadászati módszereket is, ahol a gyerekek és a kutya kombinációján túl, vödrökben, az elejtett mókusok feldolgozására használatos eszközöket szállították, ami már az óceánjáró halászhajókat idézi, ahol a zsákmányt konzervbe is szervezik. Igy a mókusok másnap reggelre már a busmanok asztalán hallgathatják meg a reggeli imát. A finnek mókusvadászati fejlettsége elképesztő!

  Nagy felismeréseim azonban szertefoszlottak egy csapásra, amikor megláttam a Főmókust, ahogy piros trónján pihen, mogyorót majszolva. Elkezdtem az alattvalóit fényképezgetni, de akkor észrevettem, hogy egyedül vagyok az ösvényen. És ekkor az egyik mélyen a szemembe nézett. Szemei jegesen meredtek rám, mint a leendő prédájára, és hirtelen beugrott a Monty Python Gyaloggaloppjának emberevő nyuláról szóló jelenete. Ami kívülről aranyos kis állatnak tűnik, az valójában egy törpecsúcsragadozó lehet, amely az eltévelyedett emberekre veti ki hálóját. És akkor, abban a pillanatban megtörtént! Az addig csak mogyorót majszoló/kéregető mókus hirtelen csökevényes lokális tér-idő ugrást (teleportáció) hajtott végre, amit a fényképezőgép is megörökített, bár követni nem tudott. Ezt a hihetetlen élményt ezután még többször is megismétődött, és kezdtem fáradni, ahogy körülöttem teleportálták magukat. Csak a szerencsén múlt, hogy jöttek arra még emberek, és így megmenekültem. Arra rákellett jönnöm, hogy a harcikutyák inkább arra kellenek, hogy ezeket a vérengző kis fenevadakat kordában tartsák ember jelenlétében.

  Ezután sokkal jobban odafigyelve, hogy más emberek jelenlétében találkozzak csak mókusokkal, sikerült kijutnom a szigetről, ahol még csináltam pár képet a helyi skanzenekről. :)

---